Az Eladó visszatérítési kötelezettsége
Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, az Eladó legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget.
Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja
A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.
Visszatartási jog
Az Eladó mindaddig visszatarthatja a fogyasztónak visszajáró összeget, amíg a fogyasztó az Árut vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel vagy portósan feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni
A visszaküldeni kívánt terméket kérjük, amennyiben lehetséges, eredeti dobozában/csomagolásában küldje vissza, mellékelve hozzá a kapott garancialevelet/jótállási jegyet és valamennyi vásárláskor kapott dokumentumot. (használati utasítás, stb.) Amennyiben nincs meg az eredeti csomagolás, akkor a sérülések elkerülése érdekében kérjük, hogy megfelelően zárható, biztonságos csomagolással pótolja azt. A nem megfelelő védőborítás hiányából fakadó sérült termékeket nem áll módunkban elfogadni.
Ha a visszaküldeni kívánt termékhez ajándék is tartozott, kérjük, azt is küldd vissza, anélkül azt nem áll módunkban befogadni.
Amennyiben ugyanabból a termékből több darabot rendeltél és valamennyit szeretné visszaküldeni, csak abban az esetben áll módunkban azokat befogadni, ha azok közül 1 (azaz egy) termék került kibontásra és kipróbálásra. A többi terméket kizárólag bontatlan, eredeti csomagolásában, azaz nem használt állapotban áll módunkban befogadni.
A visszaküldeni kívánt terméket a Black Velvet Hair csak abban az esetben fogadja vissza, ha annak használata rendeltetésszerűen történt és a használat a termékben jelentős értékcsökkenést nem okozott. Az Black Velvet Hair Kft. fenntartja a jogot, hogy a részére nem megfelelő állapotban és/vagy jelentős értékcsökkenéssel visszaküldött termékek befogadását elutasítsa
Az Áru visszaszolgáltatása
Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, köteles az Árut haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni, illetve az Eladónak vagy az Eladó által az Áru átvételére meghatalmazott személynek átadni. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó az Árut a határidő lejárta előtt elküldi.